Nem tudok az érzelmek kifejezésére szebb és árnyaltabb módot, mint a zene. Szüleim bölcsességét áldja, hogy időt, energiát, pénzt nem sajnálva taníttattak. Így megismerhettem a zene csodálatos világát, s nem csupán érzője, de kicsit értője is lehetek a zene varázslatos világának.

Ákostól – Wágnerig minden jöhet. Hangulatfüggő és hangulatkeltő csoda a muzsika világa, mely megajándékozza a hallgatót a harmóniák varázsával, a zenészt pedig a teremtés örömével. Megtanít szenvedéllyel, ritmussal és nyitottan élni, adni és elfogadni az ajándékot, amit Úgy hívunk: ÉLET.

Általános iskola harmadik osztályától, gimnáziumi éveim befejezéséig trombitálni tanulhattam, s ebből néhány évig Nagyiván Éva művésztanárnő kezei közt. Nem lehet megköszönni azt az ajándékot, amit ezek az évek adtak nekem. A magabiztosságot a színpadon, a kitartást a gyakorlásban, a fegyelmet az ismétlésben, és az improvizáció gyönyörét. Lelkészként és közszereplőként egyaránt támaszkodom a megszerzett tudásra, és a boldogság legtökéletesebb megnyilvánulására, melyet a zene úgy nevez: HARMÓNIA

Az ember, ha Purcellt, vagy Kodályt játszik, ha birkózik Bach, vagy Wágner dallamaival, kénytelen önmaga fölé emelkedni. Földhözragadt zenész nem létezik. A zene isteni extázis, ajándék melyben megtapasztaljuk mily csodálatos hangokból dallamot, dallamokból harmóniát, harmóniákból önálló alkotást, önálló életet élő, tűnő és mulandó értéket TEREMTENI.